Ragyogó nyári délután a verandán üldögélve búcsúztam épp egy kedves ismerősömtől Hartfordban, amikor nekem szegezte a kérdést: mi volt az, amit itt a leginkább szerettem? Először hülye kérdésnek tűnt, amire nem lehet válaszolni, de pár másodperc gondolkodás után rájöttem, hogy nem is olyan nehéz.
A válasz: az amerikaiak kedvessége és nagyvonalúsága. Gitte (német-amerikai Trinity professzor) felajánlotta, hogy ingyen a házában lakhatok a nyáron, mivel nem fizet semmit a gyakornoki meló. Egy másik ismerősöm kölcsönadta a biciklijét, hogy tudjak közlekedni, egy harmadik pedig sisakot adott hozzá. Ha kellett és volt rá lehetőség, a kocsival rendelkező ismerősök bárhová elfuvaroztak szívességből, és amikor úgy tűnt, két hétig nem lesz hol laknom a nyáron, ketten is felajánlották a lakásukat (egyikük nő, a másikuk meleg, szóval nincs szó hátsó szándékokról...).
Gitte háza a Fairfield Avenue-n Hartfordban - itt laktam a nyáron
Amikor végére értem kiselőadásomnak a számomra zavarba ejtő nagylelkűségről, amerikai ismerősöm nagy szemekkel bámult rám, és feltette a még zavarba ejtőbb kérdést:
- Miért, a magyarok nem segítenek egymásnak?
Nem tudtam mit felelni, úgyhogy csak az előző kérdés párját válaszoltam meg: a legrosszabb az volt, hogy autó nélkül nagyon gyakran éreztem magam bezárva Amerikában. Nem elég, hogy Hartfordban nem ajánlatos gyalog mászkálni sötétedés után, még akkor sem tudtam volna sokfelé elmenni, ha történetesen biztonságos lett volna a város. Sokminden (mozi, éttermek) annyira messze voltak, hogy kocsi nélkül nem lehetett már este sehová sem menni.
Nagyon környezetvédő, balos, biciklis, vegetáriánus embereket ismerek odakint, akiknek egytől egyik van kocsijuk, mert még iskolába sem tudnak eljutni nélküle, mert az két várossal arrébb van (kb. olyan messze, mint a belvárostól Budaörs vagy Piliscsaba). Ezek az emberek Európában boldogan használnák a tömegközlekedést és soha nem lenne autójuk, Amerikában viszont kénytelenek szinte minden nap beleülni, akármennyire is gyűlölik.


Hozzászólások
Eddig 15 komment érkezett (
)
1.
izomagyu
2007. 08. 20. 1:05
nem azért nagy nép az mai, mert sokan vannak...
2.
hettie
2007. 08. 20. 1:23
volt olyan amerikai ismerosunk akik nehezen birtak a setat. Masok meg kifejezetten imadtak, hogy mindenhova gyalog is eljuthatnak, meg busszal. Nem a kornyezetvedosegukon vagy a baloldalisagukon mulott a dolog.
Egyebkent biztos Hartforban is van suli, csak azt mar nem minden baloldali/kornyezetvedo kozeposztalybeli meri megjatszani. Pedig ha tomegesen iratnak a korzetbe a gyerekeiket... na mindegy, almodom tovabb.
3.
anne (szerkesztő)
2007. 08. 20. 10:19
hettie, nem olyan sulira gondoltam, bocs: egyetemistakra, foiskolasokra, akik suli mellett dolgoznak.
A kicsiket a korzetbe kell iratni, vagy magnet school-ba, ami messzebb van, de ott meg megszervezik az iskolabuszt.
4.
anne (szerkesztő)
2007. 08. 20. 10:24
Ja, es az en ismeroseim kozott az auto\nem auto tema igenis politikai beallitottsaghoz kotheto. Csak azok probaltak kicsit kevesebbett autozni es szidtak az autos kulturat, akik a politikai paletta balfelen alltak.
5.
kalimpa
2007. 08. 20. 11:34
Kábé 6 éve kigyulladt egy lakás egy lakótelepen. Az anyuka és a lánya mindent elvesztett. Akkor idegen kopogtak be hozzá, ki rend ágyneművel, ki új íróasztallal, (közeledett az iskola), ki azt ajánlotta fel, hogy a megmaradt ruhákat kimossa, mert minden kormos lett. Aztán rendelt egy konténert a ház elé, hogy beledobálhassa az összes elégett, tönkrement cuccot... A pasas kihozta neki, és amikor fizetni kellett, azt mondta: nincs magának elég baja? Meg ne lássam, hogy lejön, amikor holnap elviszem a tele konténert.... Egy üveg sört sem fogadott el.
6.
lord
2007. 08. 20. 11:35
Egy adakozó szívélyessége nagyban függ a lehetőségeitől.
Akinek van lehetősége adakozni (szívességet tenni), könnyebben adakozik, mint akinek nincs arra lehetősége. De az adakozás attól is függ, milyen az akit érdemesnek tart az adakozó arra, hogy adakozott (szívességet kapó) legyen.
Azt hiszem ez természetes.
Itthon is.
7.
izomagyu
2007. 08. 20. 11:40
pontosítanék, mert ráadásul még rosszúl is írtam, mert az a mai=ami-t jelent
nem az a lényeg, hogy egy hirtelen tragédia esetén, mennyi nekibuzdulás lesz, hanem, hogy ők természetesnek tartják a segítő szándékot
8.
kalimpa
2007. 08. 20. 11:50
Szerintem sokan vannak itthon is, ilyenek. Amit én tapsztaltam kint, nem biztos, hogy ez az igazi, hogy nagyon örülnek, jaj, hogy vagy, gyere el hozzánk, meg minden, aztán soha nem jelentkeznek, szóval vannak, akiknél ez nem komoly.... és vannak akiknél igen
9.
anne (szerkesztő)
2007. 08. 20. 12:12
kalimpa: igen, ez is létezik, a nagyhangú, de nem komoly szívélyesség, ezt soha nem is vettem komolyan. És az is biztos, hogy itthon is van nagyon sok jólelkű ember, én is találkoztam már ilyenekkel. Az azonban számmomra meglepő volt, hogy Amerikában milyen sokan segítettek, és ott ez mennyire természetes volt számukra.
És lordnak megint csak nagyon igaza van, pontosan, mint az előző bejegyzésemnél, ahol azt mondta, könnyű úgy felszabadultan táncra perdülni, ha nem él állandó bizonytalanságban valaki. Könnyebb adni, ha van miből.
10.
izomagyu
2007. 08. 20. 12:15
Hollandiában ugyan ezt tapasztaltam, csak közben, ugyan nagyon kedvesen, de keményen tartották a 3 lépés távolságot
pedig én is éltem vagy 2 hónapig (addig) idegeneknél
11.
kalimpa
2007. 08. 20. 15:25
Fülepke!
Ez így van, Hollandiával. Nagy meglepetés volt számomra, amikor egy igazi "echte" holland meghívott a lakására egy teára, délután. Én általában a latinok társaságában forogtam ott. Meg más menekültek világában.
12.
Kinga (látogató)
2007. 08. 20. 19:36
Anne: teljesen alairom, amit irtal - aki nem elt itt (USA), annak nehez megerteni igazan, hogy _valojaban_ mirol is van szo, mert igen-igen aprosagokrol kellene beszelni. Pl. arrol, hogy ha egy nagyobb _gyerek_ (mondom: nem folnott!), nekimegy veletlenul egy kisebbnek, nem csak azt mondja, hogy sorry, hanem az _elso_ kerdese mindig az, figyeld meg, hogy "are you ok?". De mondom, szazezer ilyen aprosag van, ami lehet, hogy evidensnek tunik meg otthon is, igy, elmondva, vagy mondjuk bizonyos embertipusnak evidens, de a kulonbseg az, hogy itten ennek az embertipusnak a szazalekaranyat (az ossz nepesseghez viszonyitva, fajra, nemre, stb. tekintet nelkul) ossze sem lehet hasonlitani a hasonlo otthoni embertipus szazalekaranyaval.
Amit a balosokrol irsz, az is _teljesen_ igaz. Ezt en, itt, ID-ban szazszor erosebben erzem, nyilvanvalo okokbol...
13.
hettie
2007. 08. 21. 2:11
"Ja, es az en ismeroseim kozott az auto\nem auto tema igenis politikai beallitottsaghoz kotheto. Csak azok probaltak kicsit kevesebbett autozni es szidtak az autos kulturat, akik a politikai paletta balfelen alltak."
Nahat, kar, hogy ebben is megosztott az a tarsadalom. Mondjuk en nyilvanvalo okokbol csak olyan amerikaival talalkoztam, akik itt voltak Europaban es a ket legjobb haver pl megbeszelte, hogy megosztjak a szavazatukat Bush es Kerry kozott. Nem acsorogtak egyik oldalon sem, es elvoltak kocsi nelkul, sot a vegen azt mondtak, hogy hianyozni fog nekik a seta. Na jo, az egyikuk eleg republikanusnak hangzik ugyamugy, de nem zsigerbol szavaz, hanem meggondolja. Masodgeneracios Fiji szigeteki bevandorlo.
14.
hettie
2007. 08. 21. 2:12
"Ja, es az en ismeroseim kozott az auto\nem auto tema igenis politikai beallitottsaghoz kotheto. Csak azok probaltak kicsit kevesebbett autozni es szidtak az autos kulturat, akik a politikai paletta balfelen alltak."
Nahat, kar, hogy ebben is megosztott az a tarsadalom. Mondjuk en nyilvanvalo okokbol csak olyan amerikaival talalkoztam, akik itt voltak Europaban es a ket legjobb haver pl megbeszelte, hogy megosztjak a szavazatukat Bush es Kerry kozott. Nem acsorogtak egyik oldalon sem, es elvoltak kocsi nelkul, sot a vegen azt mondtak, hogy hianyozni fog nekik a seta. Na jo, az egyikuk eleg republikanusnak hangzik ugyamugy, de nem zsigerbol szavaz, hanem meggondolja. Masodgeneracios Fiji szigeteki bevandorlo.
15.
kbalint
2008. 01. 06. 14:20
Hova lett a MetaBlogod, Anne? Hagytam rá egy bejegyzést, eltelt öt perc, és azóta nem elérhető, 404, nincs a blogjaid között sem... Törölted az egészet? Miért?
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.