Az elmúlt napokban azért nem írtam, mert itt jártam:
Meg itt:
És itt is:
Nyaraltam még egyet hazaindulás előtt - amely holnap esedékes. A bőröndjeim útra készen állnak, már egy napja takarítok és csomagolok.
Amerikai kalandom tehát a végéhez érkezett. Köszönöm minden olvasóm hűségét és a sok bíztató hozzászólást. A Google Analytics adatai szerint körülbelül kétszázan tértek-térnek vissza rendszeresen, hogy olvassák a Hartford Days-t.
Amerikától búcsúzom, de a blogtól egyelőre nem. Van még néhány téma, amelyet meg fogok írni az elkövetkezendő hetekben ide, mert még az itteni élményeken alapszik. Hogy utána mi lesz, nem tudom. A blogolás addiktív, tehát nem hiszem, hogy abba tudom hagyni, de hogy miről és milyen formában tudnék blogot vezetni otthon, nem tudom - hiszen a Hartford Dayst pontosan azért tudtam hétről hétre frissíteni, mert nem otthon vagyok. Nem mintha Magyarországon nem lenne miről írni, csak nem tudom egyelőre, mitől lenne érdekes, amit írok.
Még egyszer köszönöm mindenkinek, aki velem volt virtuálisan ebben az évben, és remélem, visszatértek még elolvasni a hátralévő fejezeteket. Nem gondoltam volna, hogy egy teljes csapatot kapok a blogolással - ill. a nolos blogolással. És azt sem, hogy ilyen fontossá válik számomra, és hogy a nehéz pillanatokban még segíteni is képes.
Köszönöm!


Hozzászólások
Eddig 16 komment érkezett (
)
1.
Armida Galina
2007. 08. 09. 12:53
Nagyon szerettem/szeretek ide járni, mert sokat tanultam tőled az ottani életről.
Köszi :)
2.
ukridge
2007. 08. 09. 13:10
Szia Anne, remélem Frisco méltó befejezésnek bizonyult!
Nagyon várom a folytatásokat: azt is, hogyan értékeled majd azt a túrát, és azt is, merre viszed tovább a blogod. Szóval hajrá, és kösz az eddigieket!
Ukridge
3.
debit (látogató)
2007. 08. 09. 13:13
Anne, nagyon élveztem a blogodat. Nagyon szépen köszi szépen.
d.
4.
lord
2007. 08. 09. 13:26
Érdekeseket írtál, várom a folytatást itthonról is, ami még az "ottani", meg majd az itthoni élményeidről szólnak !
5.
natinha
2007. 08. 09. 14:00
mindig olvastalak, szerettem, folytasd, várom! :)
6.
jin (látogató)
2007. 08. 09. 14:08
szoktalak én is olvasni, nagyon szerettem. Remélem folytatod. Jól tetted, hogy írtál, maradni fog sok emléked így erről a kinti életről, biztos jó lesz majd visszaolvasni.
Sok szerencsét!
jin
7.
izomagyu
2007. 08. 09. 14:16
most már azzal a szemmel fogod látni az itthoni dolgokat, amit kint élesítettél értőbbé:)
tehát folytasd
8.
olda
2007. 08. 09. 14:28
Anne!
Én is köszönöm, hogy szélesítgetted a kis látókörömet, no meg, hogy kicsit megismerghettelek. Én örülnék nagyon, ha itthon is folytatnád, ami a kétségeidet illet, hogy mitől is lenne érdekes, ha itthon írod: azért lesz az, mert Te írod!
9.
alma
2007. 08. 09. 16:41
ahogy izom mondja (7) azzal a szemmel fogsz itt körülnézni. Hááát nem fogsz ráismerni - annyi sok szart fogol észrevenni itten, hogy belesápadsz. Sok sikert, szia
10.
anne (szerkesztő)
2007. 08. 09. 17:25
Köszönöm a sok kedves hozzászólást, teljesen belepirultam. :)
11.
kalimpa
2007. 08. 09. 17:45
Meglátod, mennyire poros, szakadt, pongyola ez a Magyarország. Nme is tudom, miért szeretem mégis.
12.
Freeman
2007. 08. 09. 18:29
hali, Anne!
Hamar eltelt az ösztöntdíj. várlak haza remélem fogunk találkozni. Szépek a képeid! Az itthoni dolgaid is érdekelnek. Biztos örülsz, hogy végre láthatod a családot, barátokat, de egy jó darabig sztem Amerika is honvágy lesz.
kellemes utat piciny országunkba.
üdv., freeman
13.
kicsi (látogató)
2007. 08. 09. 23:08
miota kinn vagy emelkedtek a szobaarak :D mostmar dragabban alhatsz a sajat agyadban...
14.
Raymond (látogató)
2007. 08. 11. 13:01
Tök jó kis blog volt ez, komolyan mondom:)
15.
anne (szerkesztő)
2007. 08. 15. 22:25
Köszönöm mindenkinek. A Delta hazahozott épségben, lassan kialszom magam. Néhány bejegyzést még felteszek ide, ahogy ígértem, utána meglátjuk. Ha folytatom a blogolást itthonról, akkor szerintem újat nyitok majd, más címmel. Meglássuk. :)
16.
roger
2007. 08. 24. 12:05
Szia Anne,
ha ritkan is irtam ide, azert elolvastam minden bejegyzesedet, es oszinten elveztem. En is koszonom.
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.