Úgy kezdődött, hogy álltam Boston legnyüzsgőbb terén, és épp az elveszett bankkártyámat próbáltam pánikszerűen letiltani telefonon keresztül, miközben egy koncert zajlott a szomszéd utcában. A művelet sikerült, körülbelül negyven személyes adatom felsorolása után elhitték, hogy én vagyok én, és letiltották a kártyát. A fiatalemberrel kellemesen elcsevegtünk, és megbeszéltük, új kártyát nem rendel nekem, azt majd elintézem kedvenc hartfordi bankfiókomban.

Két nap múlva, hétfő reggel beballagtam a Main Streeten álló központba, ahol is öt perc alatt adtak nekem egy ideiglenes kártyát és megígérték, hogy 10 napon belül megkapom az újat. Hatalmas mosollyal léptem ki az ajtón: ez már ügyfélszolgálat!

A rákövetkező héten már elkezdtem várni a kártyámat – már jó lett volna, ha megint tudok interneten vásárolni meg kártyával fizetni a szupermarketben. Azokra ugyanis nem jó az ideiglenes kártya. De nem panaszkodtam, minden működött, pénzem nem tűnt el, ami volt, ahhoz hozzá tudtam jutni.

A kártya azonban csak nem jött. Nem, még mindig nem voltam ideges, még bőven a 10 napon belül vagyunk. Egészen ma reggelig, amikor kaptam az öcsémtől egy e-mailt: megjött az új kártyám PIN kódja. Kiskunfélegyházára.

Tehát ma is a bankban kezdtem a napot. Besétáltam kora reggel, munka előtt, ők is épp akkor nyitottak. Itt mindig van valaki, aki jön-megy az ügyfelek közt, segít, melyik ablakhoz menj és hasonlók. Szóval már rutinosan mentem oda az első emberhez, akit láttam. Ő José volt, aki a történetemet meghallva elborult arccal közölte, menjek vele hátra, a tárgyalókhoz. Megnézte az adataimat a gépén, és méginkább elsötétült az arca. Látszott rajta, azon jár az esze: melyik barom rontotta ezt el így? Egy nagy sóhaj után meg is kérdezte, hol nyitottam a számlát. Mondom, a Maple Avenue fiókban. Ekkor mintha mindent megértett volna. Sejtem: már a számlám nyitásakor úgy eltoltak valamit a Maple-en, hogy órákig ültem ott két héttel később, mire valaki rendbehozta a dolgot. Akkor szoktam át a másik fiókba.

Kiderült: a számlámhoz az amerikai címemet rendelték számlanyitáskor, ezért az egyenlegek oda jöttek, de a kártyához a magyarországi címem tartozott a rendszerben. Ezért amikor elindult a folyamat, kiküldték a PIN kódot a megadott címre, a kártyát viszont nem, mert azt nem küldik külföldre. Persze erről nekem nem szólt senki, ülhettem volna még itt pár hetet, a kártyámra várva.

Viszont José, mai napom hőse, sűrű bocsánatkérések közepette megígérte, hogy expressz küldik a kártyámat az itteni címemre, és holnap megkapom. És ekkor az is beugrott, miért volt mindvégig  déjavu-érzésem: hát José volt az, aki januárban, ugyanennél az asztalnál elengedte a 38 dollár büntetésemet, amit azért kaptam, mert túlhívtam a számlámat.