Hartford Days
Trinity College, Hartford, CT. Egy evig messze a magyar valosagtol, az ELTE bolcseszkartol es az ekezetes billentyuzettol. 2006 szeptember - indul a kaland.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Úgy kezdődött, hogy álltam Boston legnyüzsgőbb terén, és épp az elveszett bankkártyámat próbáltam pánikszerűen letiltani telefonon keresztül, miközben egy koncert zajlott a szomszéd utcában. A művelet sikerült, körülbelül negyven személyes adatom felsorolása után elhitték, hogy én vagyok én, és letiltották a kártyát. A fiatalemberrel kellemesen elcsevegtünk, és megbeszéltük, új kártyát nem rendel nekem, azt majd elintézem kedvenc hartfordi bankfiókomban.

 

Két nap múlva, hétfő reggel beballagtam a Main Streeten álló központba, ahol is öt perc alatt adtak nekem egy ideiglenes kártyát és megígérték, hogy 10 napon belül megkapom az újat. Hatalmas mosollyal léptem ki az ajtón: ez már ügyfélszolgálat!

 

A rákövetkező héten már elkezdtem várni a kártyámat – már jó lett volna, ha megint tudok interneten vásárolni meg kártyával fizetni a szupermarketben. Azokra ugyanis nem jó az ideiglenes kártya. De nem panaszkodtam, minden működött, pénzem nem tűnt el, ami volt, ahhoz hozzá tudtam jutni.

 

A kártya azonban csak nem jött. Nem, még mindig nem voltam ideges, még bőven a 10 napon belül vagyunk. Egészen ma reggelig, amikor kaptam az öcsémtől egy e-mailt: megjött az új kártyám PIN kódja. Kiskunfélegyházára.

 

Tehát ma is a bankban kezdtem a napot. Besétáltam kora reggel, munka előtt, ők is épp akkor nyitottak. Itt mindig van valaki, aki jön-megy az ügyfelek közt, segít, melyik ablakhoz menj és hasonlók. Szóval már rutinosan mentem oda az első emberhez, akit láttam. Ő José volt, aki a történetemet meghallva elborult arccal közölte, menjek vele hátra, a tárgyalókhoz. Megnézte az adataimat a gépén, és méginkább elsötétült az arca. Látszott rajta, azon jár az esze: melyik barom rontotta ezt el így? Egy nagy sóhaj után meg is kérdezte, hol nyitottam a számlát. Mondom, a Maple Avenue fiókban. Ekkor mintha mindent megértett volna. Sejtem: már a számlám nyitásakor úgy eltoltak valamit a Maple-en, hogy órákig ültem ott két héttel később, mire valaki rendbehozta a dolgot. Akkor szoktam át a másik fiókba.

 

Kiderült: a számlámhoz az amerikai címemet rendelték számlanyitáskor, ezért az egyenlegek oda jöttek, de a kártyához a magyarországi címem tartozott a rendszerben. Ezért amikor elindult a folyamat, kiküldték a PIN kódot a megadott címre, a kártyát viszont nem, mert azt nem küldik külföldre. Persze erről nekem nem szólt senki, ülhettem volna még itt pár hetet, a kártyámra várva.

 

Viszont José, mai napom hőse, sűrű bocsánatkérések közepette megígérte, hogy expressz küldik a kártyámat az itteni címemre, és holnap megkapom. És ekkor az is beugrott, miért volt mindvégig  déjavu-érzésem: hát José volt az, aki januárban, ugyanennél az asztalnál elengedte a 38 dollár büntetésemet, amit azért kaptam, mert túlhívtam a számlámat.

 

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 3 komment érkezett ()

1. KingaBrit
2007. 07. 20. 7:59

Atiranyithatnak Jose-t ide is, bojsziba. Mi rendszeresen ~120-200 dollart fizetunk havonta szamlatullepesert (overdraft), ami kabe ugy jon ossze, hogy en ugyan mondjuk csutortokon este (ejjel) kapok fizetest, automatikus (!) atutalassal, aminek ugye, elvileg AZONNAL meg kellene jelennie a szamlankon, de meg olyan nem volt a tortenelemben, szo szerint egyetlen egyszer sem, hogy szombat (!!!!) reggel, 9 elott (banknyitas) megjelenjen. Igy aztan, azok a szamlak, amelyek penteken erkeznek be (automatikus szamlafizetes, villany, gaz, viz, kabel, gym, stb.), azokat szepen egyenkent 25 (vagy mar 27?) dollarra megbuntetik. Meg egyszer: a penzfedezet mar pentek REGGEL ott van. Es eddig meg soha, senki (1) nem tudta megmagyarazni, hogy miert nem jelenik meg a szamlankon a penz masfel (!) napig (2) nem engedett a 21-bol, azaz hiaba megyek be MINDEN alkalommal a bankba es magyarazok szepen, csunyan, kiabalva, suttogva, meggyozve, kovetelve, konyorogve, stb., egy arva budos fillert nem kaptunk vissza. Ellenben mar kedves ismeroskent udvozolnek minden szombat delelott, es szemelyes ismerosom az osszes bank teller. Talan ez is valami. (De mi?)

Ja, hogy miert nem valtunk bankot. Hosszu tortenet, elmeselhetnem, de nem teszem. Legyen eleg annyi, hogy egyelore nem tehetjuk ezt sem.

2. KingaBrit
2007. 07. 20. 8:01

Azt meg hozzateszem, hogy szamtalanszor volt olyan, hogy - nem vicc! - egy dollarnal KEVESEBBEL leptuk tul a keretet (ha csak egy szamla volt eppen veletlenul), es erre fizettuk a 25 vagy mennyi dollart.

3. anne (szerkesztő)
2007. 07. 20. 18:22

Kinga, tudom. En Amazonrol rendelgettem es elfelejtettem, hogy mennyi penz van rajta. Mivel ket konyvet rendeltem, az ket tranzakcio volt minuszban, ezert ketszer szamoltak fel overdraft fee-t... Kicsit enis ideges voltam.

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.