Sokan örültek, amikor kiderült, hogy az HBJ-nél leszek gyakornok – majd jól beszámolok arról a blogon, hogyan zajlik az élet egy kis üzleti hetilapnál errefelé. Eddig nem igazán tettem eleget ennek a kérésnek, ám most végre úgy tűnik, van is miről írni. Ugyanis kész a térkép, ráadásul szinte pontosan olyan lett, amilyenre számítottunk.

Kitartás, mindjárt elmagyarázom.

Még javában május volt, szokásos csütörtöki értekezlet. Ilyenkor minden riporter előáll az ötleteivel, értesüléseivel, és közösen megvitatjuk, melyiket érdemes feldolgozni. Végül a főszerkesztő (aki egyébként csak szerkesztőnek hívatja magát, olyan kicsi a szerkesztőség) vagy rábólint, vagy nem. Jonathan hosszú ötletlistájának végén vetette fel, hogy van egy sejtése, amely, ha bebizonyosodik, nagy vihart kavarhat. Azonban még az sem biztos, mondta, hogy igaza van, rengeteg munka lesz vele, úgyhogy ezt mint „hosszútávú projektet” említette. Nem akarom még pontosan leírni, mi az, nehogy ártsak vele bármit is a készülő sztorinak – olyan meglepő helyeken bukkannak fel magyarok, hogy nem kockáztatok. (Jött már szemben velem ismerős a Trinityn, és kérdezte mosolyogva, van-e blogom, mert a szülei a hétvégén a magyar ismerőseiknél vacsoráztak és azok említették hogy látták a fiuk nevét egy magyar blogon, amit valaki Hartfordban ír... Ááááááááááá.)

Amikor vége lett a Book of Lists-nek és végre tudtam mással is foglalkozni, eszébe jutott Jonathannak, hogy ha én beszállok a fent említett cikkhez az anyaggyűjtésbe, akkor talán a nyáron készen is lesz, és nem veszi el őt sem a többi munkájától. Minden riporter (összesen négyen vannak, plusz egyvalaki, aki a weboldalért felel, és egy research editor) legalább 3-4 sztorin dolgozik hetente, amelyekből legalább kettő sürgős. Emellett nem mindig marad idejük a hasonló hosszútávú történetekre. Tehát kettéosztottuk a munkát, és kezdődhetett megint a Book of Listhez kísértetiesen hasonlító gályázás. Az egész cikk alapja egy térkép, amely vagy bebizonyítja Jonathan feltevését, vagy nem. Először ehhez kellett összegyűjteni az adatokat – telefonálgatás, bájolgás és több száz, interneten publikált hivatalos közlemény átböngészése. Azonban teljesen más érzés volt, mint a Book of Lists-en dolgozni – ennek láttam értelmét, és izgalmas volt, hogy vajon mi fog kiderülni az adatokból, amiket összegyűjtünk.

Közben Jonathan addig-addig kérdezősködött egy grafikai cégnél, míg azok azt nem mondták, hogy ingyen megcsinálják nekünk a térképet, csak küldjük át az adatokat egy Excel táblázatban. Én pedig csendben előléptem írótárssá – engem is meglepett, de Jonathan minden döntést, ami az adatgyűjtéssel és a térképpel kapcsolatos volt, megvitatott velem. Eleinte ugyanis azt hittem, csak az adatgyűjtásben fogok segíteni – ami nem is zavart, mert közben dolgoztam más sztorikon is. De ez így még jobb, ugyanis már látom, hogy ez nagy dobás lesz – a térkép igazolta Jonathan sejtéseit, és már ott tartunk, hogy a három héttel ezután megjelenő számban két teljes oldalt kap az összeállítás.

Hetekig gyűjtöttük az adatokat, úgy, hogy azt sem tudtuk, van-e értelme, most pedig még néhány hét, mire a cikkeket is megírjuk. Tetszik, hogy ennyi munkát tesznek egy sztoriba, és hogy mindenzt azzal a hozzáállással: na, ez majd jól odamond megint nekik, és kicsit megkavarja az állóvizet!

Fiatalos, lendületes, csillogó szemű szerkesztőség, ahol a főszerkesztő sem egy vén róka - sejtéseim szerint a negyvenes évei elején járhat. A négy újságíróból ketten a huszas éveik elejét tapossák (egyikük nálam is fiatalabb), ketten a végét, az online szerkszető és a research editor pedig szintén nagyon fiatalok – ez utóbbi lány ezen a héten kezdett, most végezte el a főiskolát, és legalább három évvel fiatalabb nálam... Tetszik a lendületes hozzáállás: nem mondják meg telefonon, amit tudni akarsz? Menj oda. Elküldtek? Akkor a cég már tényleg nagy bajban lehet, menj át a szomszédba, hátha hallottak valamit. A tűzoltóságon azt mondták, a felhőkarcolókban a városközpontban minden évben van tűzriadó-gyakorlat, de nincs róla feljegyzés? Menj fel a huszadikra és kérdezd meg az ott dolgozókat, mikor volt utoljára tűzriadó. És nézd már meg a szabályzatot, kinek kellene gondoskodnia arról, hogy nyomon követhető legyen ez, és hívd fel, mi a véleménye a dologról.

A stílusról eszembe jut, amit egy tanárom mondott komm. szakon: ha valamit meg akarsz tudni, ne hagyd magad. Ne légy agresszív - csak kedvesen, uadvariasan, de azért kitartóan, mindig előre, mint a bulldog.